Megsemmisítették a vagyonadó lakóingatlanokra vonatkozó, tehát a lényegi részét.
2010. január 26. 14:55
p
0
0
54
Mentés
Az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a vagyonadó lakóingatlanokra vonatkozó, tehát a lényegi részét. Az AB egyhangúan törölte el a lakások, üdülők után kivetett vagyonadót, de a vízi járművekre, a légi járművekre és a nagy értékű személygépkocsikra vonatkozó rész hatályban marad.
A törvény azt írta elő, hogy a lakóingatlan tulajdonosa állapítsa meg a lakásának, üdülőjének forgalmi értékét, és döntse el, hogy kell-e adót fizetnie vagy sem. Az APEH azonban öt éven belül jogosult lenne más forgalmi értéket megállapítani, és ha az APEH által megállapított érték tíz százaléknál nagyobb mértékben eltér, akkor az adóhivatal bírságot szabhatott volna ki.
Ám még ha jogszerűen jár is el minden fél, akkor is akár 30-40 százalékkal eltérhet a lakás értéke. Az adózó egyoldalúan viseli a kockázatokat, és jogbizonytalansághoz vezet a szabályozás. Ezért semmisítette meg az AB a vagyonadó lakóingatlanokra vonatkozó részét.
Immár a világ legnépesebb országa, amely jól felfogott érdekei mentén manőverezik a világrendváltozás viharában. Riportunk a magát ősi nevén egyre gyakrabban Bharatnak hívó Indiából.
Hoppppááááá!!! Elvtársak! Ez nem jött be :-((( Legyen nektek meg az a vigasz, hogy így legalább a Fidesznek se lesz mit visszavonni. Ugye milyen igazságos? :-) Azért, ha ennyire kretén és szakmailag segg a kormányzati erő, akkor épp itt az ideje, hogy pihenni térjenek. Most pedig Lenin elvtárs javaslatára ucsitsza, ucsitsza, ucsitsza.